Az elsősorban energiaipari, távközlési, városüzemeltetési, építőipari, mezőgazdasági területekről érkező résztvevők között munkavédelmi szakembereket, munkavédelmi képviselőket, cégvezetőket üdvözölhettek a Magyar Munkavédelmi Akadémia konferenciájának szervezői. A szakmai találkozóról készült sajtóinterjúban Pálfy Ildikó, a rendezvény főszervezője kiemelte, hogy a szakemberek tájékoztatása, valamint a munkaadók biztonsággal kapcsolatos érzékenyítése volt a rendezvény elsődleges célja.

Forrás: Tolnatáj Televízió – Tolnatáj Tv

A találkozó, amelynek Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont, négy előadást emelt a programjába. Elsőként Oláh Tibor, az  iSaac Iparbiztonsági Alkalmazás Központ ügyvezetője tartott előadást a központ fejlesztéseiről, szolgáltatásairól, majd Gedeon András a Magyar Munkavédelmi Akadémia alapítótagja beszélt a munkavédelmi képviselők, illetve az őket képző intézmények előtt álló kihívásokról. A rendezvény második felében dr. H. Nagy Judit, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Műszaki Továbbképző Központjának igazgatója ismertette és elemezte a munkavédelmi törvény legutóbbi módosításait, illetve kitért a munkavédelmi kompetencia fejlesztésének lehetőségeire is.

Forrás: Tolnatáj Televízió – Tolnatáj Tv

A konferenciát Horváth Csaba az ALTAVÉD képviseletében előadó szakmérnök zárta a munkáltató és a munkavédelmi szakember együttműködésének gyakorlatáról szóló előadásával.   A rendezvény pozitív fogadtatása, valamint a találkozót követő kötetlen szakmai diskurzus – résztvevők és előadók között – megerősítette a szervezőket abban, hogy nem egyszeri, hanem hagyományteremtő  szakmai fórumot hívtak életre.

Forrás: Tolnatáj Televízió – Tolnatáj Tv